Patricia Tapia összetört: az énekesnő megható fotóval búcsúzott duett partnerétől

259555294_1309170542921337_2404985156498720374_n-1024x6830.jpg

Mindenkit sokként ért a Mägo de Oz tegnapi közleménye, miszerint Javier Domínguez énekes egészségügyi gondokra hivatkozva kilépett a spanyol formációból. Az énekes 2012-ben lett a Mägo de Oz frontembere, a zenekar pedig elsöprő sikereket zsebelt be a Zeta művésznéven is ismert zenésszel karöltve, így érthető, hogy mindenki értetlenül áll a döntése előtt.

Javier tavaly májusban kényszerült szabadságra menni, amikor is a sürgősségi osztályra került, ám később kiderült, hogy állapota nem bizonyult súlyosnak, így végül visszatért a színpadra. A nyár folyamán azonban az orvosok csigolyaproblémát állapítottak meg nála, ennek orvoslásaként augusztusban megműtötték, azóta lábadozott.

A közelmúltban a MariskalRocknak még izgatottan mesélt arról, hogy mennyi mindent kell majd másként csinálnia, amikor visszatér a rivaldafénybe, ugyanis a Mägo de Oz jubileumi turnéra indul, a májusi koncerteken pedig leforgatják majd a csapat vadonatúj koncertlemezét, a Diabulus In Opera II-t.

Zeta tegnapi közleményében elmondta, hogy állapota rosszabbra fordult, éppen ezért nem tartotta ildomosnak halasztgatni a döntését a hogyan továbbal kapcsolatban, tekintve, hogy a zenekara számára is mindössze a legjobbakat kívánja.

„Feltételezem, hogy a búcsú senkinek sem kellemes, azonban a Mägo-beli társaimmal igyekszünk nem rossz szájízzel elválni, éppen ezért nem zárjuk ki a lehetőségét annak, hogy a jövőben újra együtt lépünk színpadra, már csak azért sem, hogy ez emlékeztessen arra, hogy a sárga köves út továbbra is itt lesz, és ami a végsőkig egy varázslatos hely lesz számomra. Annyi vagy inkább még több sikert kívánok nekik, mint amennyiben most részük van, és remélem, hogy Ti, akik az elmúlt évtizedekben minket hallgattatok, továbbra is támogatni fogjátok az én szeretett zenekaromat, a Mägo de Oz-t, az impozáns jelenlétetekkel, és a lehető leghangosabb kiáltásotokkal. – szögezte le hangsúlyozva, hogy nagy eséllyel még visszatérhet.

collage66232.jpg

Rajongók és kollégák egyaránt egy rémálomként írták a le az esetet, ennek fényében mindenki köszönetet mondott Javiernek, amiért lehetőségük nyílt bármilyen formában közösen alkotni, Txus di Fellatio pedig kijelentette, hogy Zeta óriási űrt hagy maga után, és nem vitás, hogy nagyon fog hiányozni a Mägo-ból, mely zenekar egyébként igen stabil felállást tudhatott magáénak, az utóbbi időben azonban egyre jobban elhatalmasodtak a viharfelhők a spanyol mágusok felett.

Patricia Tapia énekesnő, – aki 2007 óta hivatalos tagja az együttesnek – igen sokat mondó bejegyzéssel búcsúzott Zetától, akivel egyébként kiválóan kiegészítették egymást nemcsupán a lemezeken, de a koncerteken is egyaránt, nem beszélve arról a páratlan kémiáról, ami Patri és José Andréa között egyáltalán nem volt jelen. Az énekesnő bejegyzése alatt a kommentek is szép számmal arról tanúskodnak, hogy bizony megismételhetetlen páros voltak őt ketten, éppen ezért nehéz lesz még egy olyan énekest találniuk, akivel ugyanilyen összhang léphet fel.

 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása