Idén jelenik meg a Therion vadonatúj nagylemeze, ami a Leviathan-trilógia befejező etapja lesz. A formáció most bejelentette, hogy 30 év után búcsút intettek a Nuclear Blast lemezkiadónak, az év végére esedékes új korong pedig már a lemezkiadók királyánál, tehát a Napalm Records szárnyai alatt kerül majd az üzletek polcaira.
„A Napalm Records az egyik legjobb kiadó a terepen, és már évek óta érdeklődnek a Therion iránt, szóval amikor elérkezett az ideje annak, hogy új kiadót keressünk, szinte adta magát, hogy velük kell tárgyalásba fognunk.” – olvasható a csapat közleményében.
„Boldogok vagyunk, amiért velük dolgozhatunk, és persze reméljük, hogy csodálatos munkát végeznek majd a Leviathan-trilógia következő, egyben utolsó fejezetével.” – osztották meg lelkesen.
A csapat Leviathan című lemeze egyébként 2021 januárjában jelent meg, és valóságos slágergyár lett, a Leviathan II tavaly ősszel került boltokba, és bár tartalmazott kiemelkedő dalokat, sem a fanok, sem pedig a kritikusok nem voltak túlzottan elégedettek a végeredménnyel, amin bőszen próbál változtatni az év végén érkező Leviathan III, a zenekar elmondása szerint ugyanis egy sokkal keményebb albummal készülnek világot robbantani.
„Az első énekorientált volt és egy kicsit bombasztikusabb, a Leviathan II azonban kicsit sötétebb és melankólikusabb lett. De persze mind két album nagyon ütős lett. A harmadik lemez arra törekszik majd, hogy boldoggá tegye a keményfejű fanatikusokat, olyan dalokkal, amelyek kevésbé lesznek pörgősek és kalandosak, ugyanakkor egy kicsit progresszívebb nóták lesznek.” – nyilatkozta korábban Christofer Johnsson.