A napokban jelentette be az új lemezén dolgozó Therion, miszerint Rosalía Sairem személyében ismételten egy énekesnővel fognak színpadra lépni az elkövetkezendőkben, Chiara Malvestiti ugyanis kisbabát vár, orvosai pedig szigorú pihenésre utasították.
A zenekar azonban jelenleg is gőzerőkkel turnézik, a rajongók legnagyobb örömére pedig most fény derülhetett arra, hogy a spanyol vokalista mi mindenre képes a színpadon úgy, hogy magára maradt. Mondani sem kell, hogy Rosalía már az első fellépésen megbabonázta a közönséget, kiknek elmondása szerint az énekesnőnek sokkal több szerepet kellene kapnia a koncerteken, ugyanis hangszíne kísértetiesen hasonlít Lori Lewis-éhoz, aki változatlanul a Therion egyetlen hivatalos énekesnője, noha a turnézástól már évekkel ezelőtt visszavonult.
Rosalía teljesítményéről szerencsére jó pár felvétel napvilágra került, ezek közül pedig most mi is elhoztunk néhányat, íme: