Hírt adott magáról és a készülő nagylemezéről a Nightwish!

mwgjr5j58scudhzdetu7nk-970-800.jpg

Augusztusban vette kezdetét a Nightwish tizedik nagylemezének munkafolyamata, a zenekar ugyanis 2024-re harangozta be vadonatúj korongjának megjelenését. Tuomas Holopainen elárulta, hogy több, mint tíz dal készült el az újdonságra, amely egyébként egy trilógia lezárásaként szuperál majd.

„Ami az új zenéket illeti, jelenleg 12 dalunk van demo formában, amiket az egész turné alatt hallgattunk. Óriási megtiszteltetés, hogy már idő előtt ebbe a helyzetbe keveredtünk, hiszen csaknem egy teljes évünk van a stúdiózásig.” – fogalmazott egy évnek ezelőtt a zenész. – „Minden képzeletünket felülmúlva alapozhatunk ezekre az ötletekre. Ez egy hosszas, de nagyon kedves folyamat, ami igazán izgalmassá teszi a zenénket. Zenészként, nekem ez a kedvenc részem. Félreértés ne essék, szeretem a stúdió nyújtotta élményt is, az élő show-kat is, és persze a turnékat is, de az első találkozás az új zenékkel, óriási hatást gyakorol rám, csodálatos pillanat ez számomra, és egyben a legvarázslatosabb dolog ezen a világon.” fogalmazott a mester.

A zenekar az új album nyomán kíván pontot tenni azon történetszál végére, amely a 2015-ös Endless Form Most Beautiful révén indult hódító útjára, míg a 2020-as Human. :ꟾꟾ: Nature. során kerül leginkább górcső alá, a végkifejlet azonban az egyelőre még cím nélküli alkotáson elevenedik majd meg.

„Miután elkészült az Endless Form Most Beautiful azonnal tudtam, hogy még több dalt kell írnom erről a témáról, hiszen oly sok felfedezni való van, amit el kell mondani a világnak. » Még nem végeztünk ezzel « gondoltam, a Human. :II: Nature esetében is hasonlóan azt éreztem, hogy még ezzel sincs vége. Csináljunk még egyet. Még egy utolsót.”nyilatkozta Holopainen.

„Bizonyos szempontból a következő lemezünk egy trilógia lezárása lesz, ami az Endless Formsszal és a Human. :II: Nature-rel kezdődött. Természetesen ezúttal is lesznek majd óriási meglepetések, de úgy gondolom, hogy ez mégiscsak a Human. :II: Nature. folytatása lesz.” – egészítette ki.

Ahogyan az korábban már kiderült, az új lemez dalait egészen biztosan nem fogod élőben hallani, a banda ugyanis bizonytalan időre visszavonulót fújt, hogy mikor lesznek képesek újra koncertezni arról a semminél is kevesebbet tudni. Annyi viszont 100%-ban biztos, hogy turné helyett kisfilmek publikálásával fognak jelet adni magukról, az elsődleges információ szerint, pedig mindösszesen három klipet terveznek megjeleníteni a közeljövőben.

A zenekar ma egy igen izgalmas hírrel árasztotta el közösségi oldalait, a tagok ugyanis rendre égbe magasztalják  az új korongot, amelyhez már a szimfonikus zenekar szerepe is rögzítésre került. Kai Hahto például azt csiripelte közösségi oldalain, hogy egy ízig-vérig power metal lemezt készítettek, ami akár arra is képes lesz, hogy feledtesse a fanokkal a legutóbbi, siralmasan borzalmas lemezeket, amiket produkálni sikerült 2020-ban és 2015-ben.  

„1065 felvétel készült el a nagyzenekarral, a kórussal és a különleges vendéinkkel az Abbey Road stúdióban. Hálásan köszönjük minden zenész, énekes és technikus munkáját! Újra és újra lenyűgöztök bennünket a szenvedélyetekkel és az elkötelezettségetekkel.” – újságolta a zenekar.

Habár a zenekar tagjai izgatottak, a nagyérdemű zöme látszólag kevésbé, ugyanis több komment is arra tért ki, hogy a Nightwish-fanok többségét  sokkal inkább a banda alapító-frontasszonyának, Tarja Turunennek az új lemeze tartja lázban, aki ugyancsak 2024-ben tervezi megrohamozni a lemezboltokat és a slágerlistákat, sőt, meg vannak róla győződve, hogy a finn pacsirta rocklemeze izgalomteljesebb lesz, mint a Nightwish újdonsága, na de minden kiderül majd jövőre. 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nightwish (@nightwish) által megosztott bejegyzés

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása