Txus di Fellatio szerint Rafa Blas új kapukat nyitott a Mägo de Oz számára

397437394_888755885939946_7181056655810107371_n00.jpg

Alicia En El MetalVerso címmel jelenik majd meg január 26-án a Mägo de Oz vadonatúj nagylemeze, amely az első közös alkotás lesz Rafa Blas énekessel a fedélzeten. A zenekar viszonylag gyorsan, a nyári turné közti szünetben rögzítette az új kiadványt, amelyen mindösszesen 9, cseppet sem rövid tétel kapott helyet.

A lemez központi alakja pedig a transznemű Alicia, aki megannyi problémával kényszerül szembe nézni, a teljes lemez az ő történetét meséli el. A zenekar még októberben mutatta be a korong első kedvcsinálóját, az El Sombrerero Loco című nóta keretén belül, amelyről nemrégiben derült ki, hogy az eredeti tervek szerint a Nightwish alapító-énekesnője, Tarja Turunen énekelt volna a tételben.

„Nagyon bírtam, amikor azt mondták, hogy »normális vagy, ember, ez totál úgy hangzik, mint a  Nightwish«, nos igen, ez szándékos volt, hiszen a legelején még úgy volt, hogy Tarja fogja énekelni a dalt, már minden készen állt arra, hogy felvegye, viszont most nemrég adta ki az új albumját. A helyzet az, hogy akin keresztül megtörtént az egyezség, azt mondta, hogy február-március környékén jelenjen meg a dal, de mi nemet mondtunk. Szóval most a helyzet az, hogy Tarja és a Mägo de Oz együttműködésére a következő Mägo-lemezig biztosan várni kell.” – nyilatkozta Rafa Basának Txus.

A srácok a napokban adták ki második kislemezes dalukat a Seremos Huracán képében, amely egy kisfilm kíséretében került publikálásra. Érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint ez a dal lett volna a csapat első kislemeze, csakhogy történ némi csúszás, melynek eredményeként a fent is említett tétel került ki elősként.

„Történt egy kis baleset a lemez kapcsán, amit el is magyarázok. Összeültünk a bandával, és eldöntöttünk, hogy három kislemezünk lesz. Az első a Seremos Huracán lett volna, majd a második az El Sombrerero Loco, a harmadik pedig a Luna de Sangre. Időhiány miatt végül nem sikerült idejében leforgatni a Seremos Huracán klipjét, ezért úgy döntöttünk, hogy akkor elsőként egy dalszöveges klipet teszünk közzé, hogy befejezhessük a kisfilmet.” – derült ki.

Txus di Fellatio és a csapat többi tagja a La Heavy-nek adott egy terjedelmes interjút, amelyből korábban már kiderült, hogy a dobost olykor megviselik a negatív kritikák, noha ezek olyan szintű energiával ruházzák fel, hogy mindig egy jobb lemezzel kíván visszavágni a kétkedő fanoknak.

401850255_885254463165808_8954032051965243332_n.jpg

A zenész most azt is elárulta, hogy az új lemezt szándékosan más irányba terelték, mint amit az utóbbi években hallhattunk tőlük, elmondása szerint ugyanis Rafa Blas érkezésével egy sokkal fajsúlyosabb korszak köszöntött be a csapat életébe.

„Mint mindig, úgy most, ezen a lemezen is azt csináltunk, amit csak akartunk, egy másik korszakban azonban úgy gondoltuk volna, hogy ezek a dalok túlságosan is súlyosak, most azonban úgy éreztük, hogy sokkal keményebb dalokat kell játszanunk, hogy ne legyen minden olyan homogén, legyen kissé változatosabb. Amikor karriered során annyi lemezt készítesz, mint mi akkor okkal engedheted meg magadnak azt, hogy a következő alkalommal olyasmit csinálj, ami kicsit más, mint az, amit évekkel ezelőtt készítettél.” – elmélkedik.

Mindaz mellett, hogy szándékos döntés volt a váltás, Rafa érkezésével Txus végre olyan eszközökhöz nyúlhatott, amelyekre belátása szerint, nem feltétlenül volt lehetősége.

„Igen, megvalósítottuk az elképzeléseinket, miszerint ezúttal egy sokkal súlyosabb lemezt szeretnénk kiadni, amihez hozzájárult az is, hogy most olyan énekesünk van, aki páratlan adottságokkal rendelkezik. Rafa lehetővé tette számunkra, hogy olyan dolgokat csináljunk, amit Zetával nem tudtunk volna véghez vinni a hangszíne végett. Vannak énekesek, akik sokkal jobban illenek egy adott zenei stílusba mint mások, ez az azonban nem teszi őket sem rosszabbá, sem pedig jobbá, egyszerűen csak mások.” – fogalmaz.

db585420-f717-4c31-a4aa-5c5baa63fd73_source-aspect-ratio_default_0.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása