Rafa Blas: „Sosem próbáltam másokat utánozni”

401258275_884455433245711_200672984975906951_n.jpg

Januárban jelent meg az ezer fokos változást vett Mägo de Oz vadonatúj nagylmeze, amely az Alicia En El MetalVerso címet viseli. A korong igen szép sikereket hozott a spanyol veterán konyhájára, ugyanis kivétel nélkül minden listán remekül szerepelt – kritikánkat ITT találod.

A formáció legkiemelkedőbb változása énekfronton történt, ugyanis tizenegy év után elhagyta a zenekart Javier Domínguez (Zeta) énekes, valamint Patricia Tapia énekesnő is. Az új frontember végül Rafa Blas lett, aki az Al Abordaje!-turné során győzte meg Txus di Fellatiót és legénységét. A zenészek nemrégiben a La Heavy hasábjain bontakoztak, ki majd a MariskalRock készített velük egy mélyreható interjút, amelyben számos tényezőről szót ejtettek.

Rafa Blas korábban már elárulta, hogy kemény feladat helyt állni a zenekarban, most pedig ismét hangot adott annak, hogy nincs egyszerű feladata, mivel a rajongók folyamatosan nagyítóval vizsgálják az énekeset, illetve kritizálják azokat, sokszor átesve a ló túlsó oldalára.

„Személy szerint, nekem óvatosnak kell lennem, annak érdekében, hogy minden egyes fellépésen a maximumon teljesíthessek. Másrészt, a Mägo de Oz 35 éves pályafutást tudhat maga mögött, amelynek hosszú időn át José Andrëa is a részese volt, akinek nagyon karakteres hangja van, én azonban sosem fogok pontosan úgy énekelni, mint ahogyan ő. Nekem sokkal reszelősebb, öblösebb hangom van... Sosem próbáltam utánozni másokat, elvállatam, hogy eléneklem ezeket a dalokat, és bár jómagam is tisztelem a dallamokat és az énekvonalakat, de minden énekesnek megvan a maga árnyalata és vibrátója.” – fogalmaz az énekes, hangsúlyozva, hogy sosem fog szerepet játszani, hanem továbbra is önmagát fogja adni.

collage000.jpg

„Úgy hiszem, hogy minden eddigi koncerten sikerült megmutatnom, hogy ugyanúgy megvan a  képességem a régi és a modernebb dalokhoz, amelyekhez most hozzácsapódnak az újak. Ti még mindig ugyanúgy a Mägo de Oz-t látjátok és halljátok, csak most már Rafa Blasszal.” – tette hozzá.

A spanyol Voice legelső győzteseként is ismert Blas arról is beszélt, hogy a 2023-as évet követően az idei is igen sűrű lesz a zenekar számára, ami a koncerteket illeti, így ez aligha engedhet meg más forgatókönyvet a tagok számára.

„Amikor egy ilyen attitűddel rendelkező zenekarban vagy, nemigen engedhetsz meg mást magadnak. Ha megvan a turnéterv és tisztában vagy azzal, hogy milyen hónapok várnak rád, akkor tervezhetsz egy s mást, de persze úgy, hogy közben továbbra is a Mägo de Oz marad az elsődleges prioritás.” – vallja az énekes, aki azt is hozzátette, hogy Txus bármikor készen áll módosítani a terveken, ha valakinek esetleg közbe jönne valami.

„Txus folyton elmondja nekünk, hogy »srácok, ha bármi fontosabb felmerül, szóljatok, és amennyire lehetséges, módosíthatunk a dátumokon.« A helyzet az, hogy ez így nagyon szuper” – nyilatkozta.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása