Patricia Tapia 17 éven át volt a Mägo de Oz vokalistája, illetve énekesnője, idén azonban Javier Domínguez távozása után ő maga is úgy döntött, hogy az élete megérett a változásra, így elhagyta a Txus di Fellatio vezette együttest.
Az énekesnő azonban messze nem tengette üresben a mindennapokat, ugyanis Curso de Canto Moderno elnevezésen indította el saját tanfolyamát, mely által nemcsak a feltörekvő énekesek útját egyengeti, de a már befutott pacsirták is bátran kikérhetik tanácsait, amennyiben előtörne bennük a bizonytalanság, vagy csak szimplán tovább szeretnék képezni a már meglévő adottságukat.
Patri persze többször is hangoztatta, miszerint több új projektje van kilátásban, és mint kiderült a Mägo de Oz egykori billentyűse, Javi Diez fog társa lenni ezen új kalandban. Noha az énekesnő egyelőre nem árult el részletek arról, hogy mivel készül, annyit biztosra vehetünk, hogy 2024-ben új dalokkal jelentkezik majd, egyúttal közös turnéra indul a pályafutásának 30. évfordulóját ünneplő Leo Jiménezzel, de velük tart még Javier Domínguez alias Zeta is.
„Ez az év tele lesz meglepetésekkel...” – fűzte a lentebb megtekinthető felvétel mellé az énekesnő.