A 2021-es megjelenésű Call Of The Wild, illetve a 2023-as Interludium után végre hivatalosan elkészült a Powerwolf vadonatúj nagylemeze, amelyet még idén a boltok polcaira fog küldeni Dorn Attila és csapata.
Négy év után májusban új lemezzel jelentkezik az Unleash The Archers. A Brittney Hayes (művésznevén Brittney Slayes) vezette zenekar utoljára 2020-ban jelentkezett nagylemezzel, Abyss címmel, így a fanok már rendesen ki voltak éhezve némi újdonságra a csapattól.
Nem is olyan rég számoltunk be arról, miszerint idén lesz negyven éves a Scorpions egyik jól ismert slágere a Rock You Like A Hurricane. Noha a nótát már így is többen feldolgozták az elmúlt évtizedek során, azért az újragondolni a klasszikusokat-roham még manapság is izgalmas vállalkozás, sőt.
Soulward Bound címmel készült el Dianne van Giersbergen első szólólemeze, amely egy ötéves gyógyulási folyamat eredménye. A holland énekesnő öt éven keresztül árasztja el a rajongókat kislemezekkel, melyek végül megalkotják majd a lemez hivatalos dallistáját.
Márciusban vadonatúj középlemezt küld a boltok polcaira a kalóz metálban utazó Alestorm, mely kiadvány egyelőre a 2022-es debütálású Seventh Rum of a Seventh Rum című korong utódjaként szuperál.
2022-ben jelent meg a német Saltatio Mortis legutóbbi lemeze, a Für Immer Frei. A zenekar ezt követően több érdekességgel előrukkolt az elmúlt két év során, hiszen a lemez debütálása után sem állt meg az élet, ugyanis többek között feldolgozások sokaságával lepték meg a nagyérdeműt.
The God Machine címmel jelent meg 2022 szeptemberében a Blind Guardian legutóbbi lemeze, amire csaknem hét teljes évet vártak a fanatikusok. Hansi Kürsch, a zenekar frontembere a Metal Roosnak nyilatkozva elárulta, hogy bár temérdek terv áll előttük a jövőre nézve, reméli, hogy 2027 előtt egy új…
A 2022-es megjelenésű Hammer Of Dawn után neki látott új lemeze készítésének a HammerFall. A formáció már mélyen a munkálatok legjavában van, Joakim Cans énekes ugyanis már nóták feléneklésénél tart az újdonsággal kapcsolatosan, ami annyit tesz, hogy a korong rövidesen formát ölt, így már csak a…
Korábban már beszámoltunk arról, miszerint idén küldi boltokba vadonatúj nagylemezét a Feröer-szigeteki Týr, a banda azonban a lemez borítóján kívül semmilyen új információval nem látta el a nagyérdeműt – egészen eddig.
Nemcsak a fanok, de már a tagok sem hittek abban, hogy Jari Mäenpää valaha is elkészül majd a több, mint tíz éve beígért Time II lemezzel, de nagyon úgy fest, hogy csodák mégiscsak léteznek, a korong ugyanis hivatalosan is úton van.
A német/olasz tagokat felsorakoztató All For Metal ígéretes üdvöskének számít a metalzene palettáján, a csapat tavaly mutatkozott be a nagyközönség előtt, rögvest első lemezüket is megjelenítették Legends címmel, amit az AFM kiadó szárnyai alatt tettek közkinccsé.
Januárban adtuk hírül, miszerint távozott a Sabaton soraiból Tommy Johansson gitáros. A zenész hét év után döntött úgy, hogy kilép a csatametálos formációból, mondván ideje időt szakítania a saját projektjeire is, melyek a Sabaton mellett rendesen háttérbe szorultak.
Márciusban jelenik meg a Leaves’ Eyes vadonatúj nagylemeze, amely a Myths Of Fate címet viseli. A formáció ez idáig két nótát osztott meg a mindösszesen tizenegy dalt tartalmazó korongról, amelyhez a napokban csatlakozott a harmadik kedvcsináló.
Február 16-án jelenik meg a Sujin debütáló lemeze, a Save Our Souls (kritika ITT). A csapat ez idáig két kislemezt tárt a nagyérdemű elé a Bleeding Chains, és a Winter Breeze képében, amit a napokban újabb felvezető követett a Wasted Progress képében.
Decemberben jelent meg a Dominum bemutatkozó nagylemeze, a Hey Living People. a Zombi-metálban utazó formáció igencsak szép sikereket zsebelt be a kiadvánnyal, amelynek kritikája egyébként ITT olvasható.
Áprilisban jelenik meg a Feuerschwanz vadonatúj korongja, ami a Warriors elnevezést kapta. A lemez érdekessége mindösszesen annyi, hogy a zenekar úgy döntött, ideje egy mindenki által érthető nyelven előrukkolni dalaikkal, így a népszerű slágereiket átköltötték angolra, továbbá egy vadonatúj…