A 2000-es debütálású, igen nagy sikert arató Finisterra után, mindösszesen három évet kellett várniuk a Mägo-fanoknak, hogy újfent lemezt vehessenek a kezükbe a formációtól. 2003-ban végül boltokba került a Gaia című lemez, amelyről már akkor köztudott volt, hogy egy rockopera-trilógia első darabja.
Óriási parádénak vág neki májusban a mágusok legnagyobbika, ugyanis a spanyol formáció idén ünnepli fennállása 35. évfordulóját. A zenekar természetesen szép számmal fog csemegézni rég nem hallott klasszikusaiból, ugyanis az előre beharangozott értesülések szerint olyan dalokkal készülnek, melyek a…
Többször is hírt adtunk már arról, miszerint májusban jubileumi turnéra indul a Mägo de Oz, mintegy megünnepelve 35 éves fennállásukat. A zenekar főnöke, Txus di Fellatio korábban már elárulta, hogy a fellépésekre vérbeli klasszikusokkal készülnek, így többek között olyan szerzemények felbukkanására…