A napokban számoltunk be arról, miszerint trióként folytatja pályafutását a 2017-ben alakult Exit Eden. A formációt négy igazán karizmatikus énekesnő, Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Marina La Torraca és Anna Brunner alapította, akik rögtön az évben be is mutatkoztak Rhapsodies In Black című…
Blue Blood címmel, március 17-én kerül boltokba a Phantom Elite vadonatúj nagylemeze, ami immár a harmadik korongja lesz a 2016-ban indult formációnak. A zenekar néhány hete publikálta Inner Beast címre keresztelt kislemezét, amihez kisfilmet is készítettek, most pedig befutott a második felvezető,…
November 25-én, azaz a jövő héten jelenik meg az Anna Brunner által alapított Leauge Of Distortion bemutatkozó lemeze, a saját magukról elnevezett League Of Distortion képében. A formáció elsőként a Wolf Or Lamb című slágert mutatta be a közönségnek, ami elsöprő sikereket aratott, majd ezt követte a…