Diva Satanica szerint egy élmény volt együtt dolgozni Javier Domínguezzel

maxresdefault036.jpg

Mindenkit meglepett a hír, miszerint Javier Domínguez tizenegy év után elhagyja a Mägo de Oz fedélzetét. A zenekar rövid közleményében az állt, hogy az egyébként visszatérésére készülő énekes hátproblémái rosszabbra fordultak, így jobbnak látta, ha nem hátráltatja a bandát, hanem fájó szívvel elengedi őket, függetlenül attól, hogy a zenekar most épp 35 éves jubileumára készül, amit egy kiadós turnéval fognak megpecsételni.

Javier saját posztjában részletesen beszámol arról, hogy mennyi mindent köszönhet a Mägonak, ugyanakkor hozzátette, hogy mivel társaival igyekeztek barátokként elválni, nincs kizárva, hogy a későbbiekben még látható lesz egy színpadon a mágusokkal. Mikor bejelentette a zenekarból történő távozását, Zeta aznap további két bejegyzést is megosztott hivatalos Twitter-oldalán, ahol arról számolt be, hogy az állapota nem rosszabbodott, mi több, rövidesen ismét a régi önmaga lehet; tehát tisztázta, hogy a döntésében mégsem az egészsége volt mérvadó, hanem valami egészen más, amire nem biztos, hogy valaha is fény derül.

A Mägo de Oz jókora sikert tudhat maga mellett nemzetközi szinten, de főként Spanyolországban van igazán nagy hírneve a csapatnak, a zenekarok többsége az ő hatásukra alakultak meg, a zenészek pedig egyaránt tisztelik és szeretik a bandát, így nem is olyan meglepő, hogy a kollégákat is hidegzuhanyként érte, miszerint Zeta és a Mägo de Oz  külön utakon folytatják.

Nem minden bokorban terem ám ilyen kiváló énekes mint Javier Domínguez, így akinek bármi módon lehetősége nyílt arra, hogy vele dolgozzon, az egészen biztosan nem hagyta szó nélkül az eseményeket, kijelentve, hogy a tizenegy év alatt bizony olyan alappillére lett a bandának, ami óriási űrt hagy maga után. Diva Satanica, a Bloodhunter énekesnője 2019-ben dolgozott együtt a Mägoval, a zenekar ugyanis az évben dobta piacra Ira Dei című korongját, az énekesnő pedig amellett, hogy két dalban (La Cantiga De Las Brujas, El Séptimo Sello) is közreműködött a koncerteken is tiszteletét tette, így méltán őriz magában szép emlékeket.

„Nem tehetek róla, de különös elismerést és csodálatot érzek Zeta iránt, akivel szerencsém volt megosztani a színpadot és a stúdiót is, a Mägo de Oz "Ira Dei" című lemezének felvételei során. Szuper sokoldalú énekes, óriási közvetítőerővel.” – mondja közösségi oldalain, hozzátéve, hogy:

„Minden szeretetem és támogatásom ezért a nagyszerű férfié, aki egészen biztosan mindannyiunknak hiányozni fog, egyúttal sok sikert kívánok a Mägonak ebben az új szakaszban, amellyel egészen biztosan megannyi sikerre tesznek majd szert.” – fogalmaz.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása