
Rise Of Akhenaton címmel került boltokba a Serious Black vadonatúj nagylemeze. A formáció még a nyáron kezdte felvezetni a kiadványt, az előzetesként megosztott szerzemények pedig rendre hozták a kötelezőt, és megnyerték maguknak a nagyérdeműt.
...

Rise Of Akhenaton címmel került boltokba a Serious Black vadonatúj nagylemeze. A formáció még a nyáron kezdte felvezetni a kiadványt, az előzetesként megosztott szerzemények pedig rendre hozták a kötelezőt, és megnyerték maguknak a nagyérdeműt.
...

Tuomas Holopainen nem is lehetne boldogabb, hiszen a Nightwish új lemeze, amely a Yesterwynde elnevezést kapta múlt pénteken jelent meg, és látszólag igencsak pozitív fogadtatásban részesült. A zenekar főnöke temérdek érdekességet megosztott az újdonság kapcsán, noha volt ideje felülni a nosztalgia vonatra is, ennek útján elmondta, ő mikorra datálja a zenekar legjobb időszakát.
...

Négy évvel a legutóbbi lemezük debütálását követően, idén új lemezzel lepi meg a hallgatóságot a svéd Brothers Of Metal . A zenekar Fimbulvinter címre keresztelt nagylemeze, november 1-én kerül majd a forgalomba, tartalmát pedig tizenhárom nóta fogja képezni.
...

Ahogyan az lenni szokott, nem múlhat el egyetlen egy év sem Tarja- újdonság nélkül, az énekesnő pedig mostanság igencsak kitesz magáért. A kiadója szerint is igen produktív művésznő jelenleg is új lemezén dolgozik, amely több, mint valószínű, hogy valamikor jövőre kerül a boltok polcaira , ám az ex- Nightwish -énekesnő az idei évet sem hagyja elszaladni, úgy, hogy ne hagyjon valami ínyencséget a fanokra, és úgy alapvetően a világra.
...

Szeptember 20-án, pénteken jelent meg a Nightwish vadonatúj lemeze, amely a Yesterwynde címet viseli. A formáció bár kapott hideget-meleget az újdonság kapcsán, mégis megérdemelten fürdőzhet a korong sikerében, amely a kritikusoknál igen dicsőségesen szerepelt.
...

Óriási meglepetéssel rukkolt elő ma a Lacuna Coil énekesnője, az olasz pacsirta ugyanis bejelentette első könyve érkezését! Az életrajzi kötet, amely az Il diavolo mi ha venduto l'anima – Storia di una Metal Queen tra cielo e inferno ( ~ Eladtam a lelkemet az ördögnek – egy metálkirálynő története menny és pokol között) címet viseli október 22-én kerül a könyvesboltok polcaira, de már most előrendelhető.
...

Galvanize címmel, október 25-én jelenik meg a League Of Distortion vadonatúj, sorban második nagylemeze, amelynek érkezéséről nemrégiben rántották le a leplet. A 2022-ben alakult formáció még debütálásának évében előrukkolt első, saját magukról elnevezett nagylemezével , amely hatalmasat tarolt a célközönség és a kritikusok körében egyaránt.
...

Pénteken, azaz szeptember 20-án jelent meg a Nightwish vadonatúj, sorban tizedik nagylemeze, amely a Yesterwynde címet viseli (kritika ITT ). A formáció azóta is a lemez sikerében fürdőzik, amely már a debütálás előtt is igen nagy ovációra tett szert.
...

The Catalyst címmel, februárban jelent meg a svéd/dán tagokkal szuperáló Amaranthe vadonatúj lemeze, amely egyben a formáció eddigi legsikeresebb kiadványának bizonyul (kritika ITT ). A csapat jelenleg is az új dalokat népszerűsíti világszerte, ma azonban kiderült, hogy az elmúlt időszakban leforgattak egy vadonatúj kisfilmet.
...

Tavaly decemberben jelent meg a katalán formáció új lemeze, amely a Midnight Sun elnevezést kapta. A formáció december 15-re datálta az újdonság debütálását, amellyel végül már december 1-jén meglepték a tűkön ülő fanatikusokkal.
...

Novemberben újabb feltörekvő csillag bontja ki szárnyait egyenesen Németországból, az Aeon Gods nevezetű banda ugyanis november 22-én dobja piacra bemutatkozó albumát. A King Of Gods című alkotás mindösszesen tíz dalt tár a nagyérdemű elé, ezek közül pedig már lehet is ismerkedni a zenekar nevével egyező Aeon Gods című tétellel.
...

Szokás szerint pezseg az élet Tarja háza táján, az énekesnő ugyanis Nightwish -beli partnerével, Marko Hietalával turnézik, de rövidesen csatlakozik a Within Temptation kompániájához, és együtt szelik át Európát a holland banda Bleed Out című lemezéhez kapcsolódó turnéjával.
...

Amy Lee a napokban adott interjút a brazil 89 A Rádio Rock -nak, melyben elárulta, hogy zenekara már elkezdte formálni a 2021-es megjelenésű The Bitter Truth utódját, és ha minden a terveik szerint alakul, akkor november környékén bevetik magukat a stúdióba, hogy felvegyék az új szerzeményeket.
...

A napokban hozta nyilvánosságra a Within Temptation énekesnője, miszerint húszezer rajongót vesztettek el , egy a Pride-dal kapcsolatos posztjuk miatt. A formáció mindössze az egyenlőség és az elfogadás fontosságára próbálta felhívni a figyelmet, rajongóik azonban nem feltétlenül értenek egyet az együttes által szorgalmazott propagandával.
...

Felvirradt a nagy nap, ugyanis négy év után végre újra Nightwish -albumtól hangos a világ! Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a zenekar története 2013-ban, és egy ordibálással a Ghost Love Score végén indult el, pedig a zenekar rövidesen már harmincéves jubileumát fogja ünnepelni. Az 1996-ban alakult formáció pályafutása egyszerre ragyogó és tragikus.
...

Hivatalosan is boltokba került a Nightwish tizedik nagylemeze, amely a Yesterwynde elnevezést kapta. A formáció az eddigi leggrandiózusabb lemezeként hivatkozik az újdonságra, amely leginkább a múltra , az evolúcióra , és ezen felül az időre fókuszál.
...