
Zenekara, a José Andrea y Uróboros jelentette be a hírt, ma kora reggel, miszerint 59 éves korában elhunyt Fernando Ponce de León , akit leginkább a Mägo de Oz éléről ismerhet a közönség.
...

Zenekara, a José Andrea y Uróboros jelentette be a hírt, ma kora reggel, miszerint 59 éves korában elhunyt Fernando Ponce de León , akit leginkább a Mägo de Oz éléről ismerhet a közönség.
...

The Symphonic Synergy elnevezés alatt, több grandiózus show-t ad idén az Epica , amely egyfajta utóünnep a zenekar 20 éves fennállásának jegyében. A banda ezúttal is szimfonikus zenekarral, kórussal, és egyéb látványosságokkal kiékelt műsort visz színpadra, amelynek tartalma gyanánt nemcsak a jól megszokott klasszikusok és az új kedvencek csendülnek fel, hanem ritkán játszott csemegék is.
...

2025 elején tervezi boltokba küldeni vadonatúj nagylemezét az új felállású Debler Eternia . A formáció elárulta, hogy az új korong által visszatérnek majd Somnia című lemezük stílusához, tehát azon felül, hogy újfent konceptlemezt terveznek, visszahozzák a vámpíros témákat, valamint a szimfonikus elemeket is újfent beépítik zenéjükbe.
...

Októberben új lemezzel rukkol elő a feltörekvő olasz Never Obey Again , mely formáció tavaly robbant be a köztudatba. A srácok debütáló korongja, a The End Of An Era címet kapta, és óriási visszhangot keltett világszerte. Kritika ITT olvasható.
...

Újra csoportosan fordítottak hátat a Within Temptationnek , a zenekar ugyanis ismételten kiverte a biztosítékot a „fanoknál”. A zenekar nemrégiben tett közzé egy Pride-dal kapcsolatos bejegyzést, szándékuk szerint pedig csupán arra próbáltak utalni, hogy fontosnak tartják az egyenlőséget.
...

Noha idén jelent meg a Mägo de Oz új lemeze (kritika ITT ), már köztudott, hogy a formáció elkezdett agyalni az utánpótláson, amelynek debütálását 2025 őszére datálták . Txus di Fellatio nemrégiben adott egy terjedelmes interjút a Rokkerz nek, és bár az új lemezről egyelőre nem osztott meg érdemleges infókat, érdekesebbnél érdekesebb mondandója azonban bőven akadt.
...

Pénteken kerül boltokba Charlotte Wessels harmadik szólólemeze, amely a The Obsession elnevezést kapta. Az énekesnő már négy kislemez útján befülelést engedett a korong hangzásába, amely elmondása szerint, csakúgy, mint a zenei ízlése, igen eklektikus lett .
...

Living The Dream Together címmel fut Tarja és Marco Hietala közös turnéja, amelynek során külön-külön, ugyanakkor egymás oldalán is fellépnek a Nightwish egykori énekesei. A finn duó már maga mögött tudhat egy sikeres szakaszt a reunionnak is beillő sorozatból, azonban köztudott, hogy a felek jövőre is számtalan közös fellépést lejtenek.
...

Fokozódnak az izgalmak a Nightwish háza táján, a zenekar ugyanis két nap múlva, tehát szeptember 20-án adja ki tizedik stúdiólemezét, amely a Yesterwynde elnevezést kapta. A kiadványról már megérkeztek az első recenziók, melyek rendre pozitív töltetűek, tehát egy bizonyos ponton alátámasztják a zenekar főnökének eddigi kijelentéseit.
...

Pénteken, avagy szeptember 20-án jelenik meg a Delain egykori énekesnőjének harmadik nagylemeze, amely a The Obsession elnevezést kapta. A holland pacsirta újdonságát ezúttal a Napalm Records gondozza, ebből pedig sejthető volt, hogy az újdonság nemcsak változatosabb, de fajsúlyosabb is lesz elődjeinél.
...

Abyss címmel jelenik majd meg októberben az Ad Infinitum vadonatúj lemeze, amely egy újabb trilógiát vezet majd fel. A zenekar előző alkotásai is egy lemeztrilógiát alkottak, most azonban egy teljesen új fejezetet nyit a zenekar, amely elmondásuk szerint pályafutásuk mérföldkövének tekinthető.
...

15. stúdiólemezének kiadására készül a Subway To Sally , mely formáció nem is olyan rég, egészen pontosan tavaly márciusban adta ki új, Himmelfahrt című nagylemezét. A formáció ezt követően 30 éves fennállását is alaposan megünnepelte, de mint kiderült, az elmúlt hónapokban egy vadonatúj albumot is összedobtak.
...

Hamarosan közös turnéra indul Tarja és a Within Temptation , mely sorozaton az Annsiokay is elkíséri a feleket. Az elődók időközben azzal az ötlettel álltak elő, hogy koncertekre való hangolódást úgy bonyolítják le, hogy feldolgoznak egy-egy dalt a másiktól, amely akár meglepetések hadának lehet a hírhozója.
...

A 2021-es megjelenésű Wolfbite után, idén novemberben új lemezt küld a boltok polcaira a német Suidakra . Az 1994-ben alakult formáció egyébként idén ünnepli 30 éves fennállását, míg a DarkanakraD című, 15. korongjuk nem sokkal a zenekar megalakulását jegyző nap után fog boltokba kerülni.
...

Minden létező módon tarol a Visions Of Atlantis vadonatúj lemeze, a Pirates II – Armada . A formáció még nyáron adta ki az újdonságot, amely azonnal beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és csodaszép sikerkekkel gazdagította az immáron nemzetközivé avanzsálódott bandát.
...

Augusztusban jelent meg Simone Simons debütáló szólólemeze, amely a Vermillion címet viseli. Az énekesnő mindeközben az Epicával is lázasan dolgozott a kilenceik nagylemezükön, amely a tervek szerint valamikor 2025-ben kerül a lemezboltok polcaira.
...