A napokban számoltunk be arról, miszerint trióként folytatja pályafutását a 2017-ben alakult Exit Eden. A formációt négy igazán karizmatikus énekesnő, Amanda Somerville, Clémentine Delauney, Marina La Torraca és Anna Brunner alapította, akik rögtön az évben be is mutatkoztak Rhapsodies In Black című…
Az igen sokoldalú Amanda Somerville 2017-ben jelentette be, miszerint Clémentine Delauney, Marina La Torraca és Anna Brunner társaságában megalapította az Exit Eden nevet viselő formációt. A hölgyek egy különleges szigetet képeztek ezzel a metálszintéren, ugyanis popslágereket adnak elő metálkötösbe…
November 25-én, azaz a jövő héten jelenik meg az Anna Brunner által alapított Leauge Of Distortion bemutatkozó lemeze, a saját magukról elnevezett League Of Distortion képében. A formáció elsőként a Wolf Or Lamb című slágert mutatta be a közönségnek, ami elsöprő sikereket aratott, majd ezt követte a…
Még a nyár folyamán közöltük a hírt, miszerint az Exit Edenből ismert Anna Brunner megalapította élete első zenekarát, mely formáció a League Of Distortion elnevezést kapta. Az énekesnő elmondása szerint, csapata modern elemekkel dolgozik, és igen dallamos muzsikát tolnak, amit technikai bravúrokkal…
Anna Brunner neve az Exit Eden nyomán csenghet ismerősen, ugyanis Amanda Somerville, Marina La Torraca, illetve Clémentine Delauney mellett debütált még 2017-ben. Az énekesnő ezt követően a német Kissin’ Dynamite 2018-as Ecstasy című lemezén is tiszteletét tette, méghozzá a címadó dalban hallhattuk…