Patricia Tapia 2009-ben döntötte el, hogy a Mägo de Oz mellett szólóban is bizonyít, holott korábban már a Fahrenheit és Nexx zenekarok éléről is ismerhette a közönség. Újdonsült csapatával végül 2010-ben jelent meg első albumuk, ami a Volver A Creer címet viseli. A zenekar a rockon belül torzított…
A közelmúltban számoltunk be arról, miszerint a nyár folyamán, pontosabban június 25-én jeleníti meg harmadik nagylemezét a spanyol Celtian. A zenekar ekkor még nem árult el konkrétumokat az újdonságról, a napokban azonban ezzel kapcsolatban is megtörték a jeget, ugyanis amellett, hogy fény derült a…