Amikor az ember azt hinné, hogy meglepetések már nem érhetik, szép sorjában előbukkannak jobbnál jobb feltörekvő csapatok, akik amellett, hogy igyekeznek besorolni magukat egy adott közegbe, gondoskodnak arról, hogy mégis valami egészen új színt fessenek a palettára, valami olyant, ami egyedülállóvá…
Legends címmel került boltokba július 7-én a német/olasz All For Metal debütáló lemeze, amelynek tartalma jóformán már ismertté vált a világ számára, ugyanis a legtöbb dalt már közzétette korábban a zenekar. A banda története nem is olyan rég vette kezdetét, ugyanis mindössze tavaly hozták tető alá,…
Többször is hírt adtunk már arról, miszerint új dalokon dolgozik az olasz Lacuna Coil, mely formáció egyébként tavaly újra piacra dobta a huszéves jubileumát ünneplő Comalies című lemezét. A dalokat az új stílusuknak eleget téve újra felvették, ezzel néhány valósággal új életre kelt, néhány viszont…
Ha szimfonikus metalról van szó, akkor egyértelműen a paletta legjelesebb képviselőjeként a Nightwish-t tartják számon, noha tudva levő, hogy a műfaj ősatyjának a Therion számít. Megkerülhetetlen banda ugyanakkor a Rhapsody és annak minden féle formája, hiszen a Rhapsody Of Fire mellett ott van még…