Bemutatta új dobosát a Debler Eternia
Bemutatta új dobosát a Debler Eternia

collage88525.jpg

A napokban számoltunk be arról, miszerint Nelson Valenzuela közel húsz év után úgy döntött, hogy elhagyja a Debler Eternia fedélzetét , mondván ideje lenne végre a szívére hallgatnia. A zenész leszögezte, hogy társaival barátságban váltak el egymástól, így nem kizárt, hogy a jövőben még részese lesz valamilyen formában a csapatnak.

...

Kiderült, meddig nem fog színpadra állni a Nightwish
Kiderült, meddig nem fog színpadra állni a Nightwish

plshkr5owygerlsjparoc-970-802.jpg

Idén jelenik meg a Nightwish tizedik nagylemeze, amely egy trilógia lezárása lesz. A csapat főnöke elmondta, hogy a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful nyomán olyan témát kezdett boncolgatni, ami mindenképp folytatásért kiáltott, így nem túl meglepő módon, a 2020-as Human. :ꟾꟾ: Nature. is ezen a vonalon haladt, míg a készülő alkotás véglegesen pontot kíván tenni ennek az utazásnak végére.

...

Débler Eternia: Nelson Valenzuela elhagyta az együttest
Débler Eternia: Nelson Valenzuela elhagyta az együttest

95733810_2871954192886806_6092580154993803264_n.jpg

Újabb szomorú hírt kaptak a Débler Eternia rajongói, a már emígy is drasztikus változáson átesett formáció, ma újabb tagtól vett búcsút, nevezetesen a szintén alapítótagként számon tartott Nelson Valenzuela személyében. A dobos a minap osztotta meg közleményét, amelyben leszögezte, barátokként váltak el útjaik, így a jövőben is számíthat majd rá a csapat, amikor csak szükségét érzik.

...

Sujin – Save Our Souls (2024)
Sujin – Save Our Souls (2024)

684176.jpg

Kicsit mindig kettős érzés támad bennem, amikor debütáló lemezek kerülnek hozzám „átvizsgálásra”, hiszen mégiscsak 2024-et írunk, nagyon újat alkotni szinte lehetetlen, ugyanakkor dolgozni a már meglévő alapanyagokkal sem mondható könnyű feladatnak, mivel annyi banda zümmög minden egyes szegmensben, hogy nehéz utat törni a felszínre; mellesleg az újdonsült bandákkal kapcsolatban okkal merül fel a kérdés, hogy a csatasor mely térfelén foglalnak majd ...

Drown In Sulphur – Dark Secrets Of The Soul (2024)
Drown In Sulphur – Dark Secrets Of The Soul (2024)

918588.jpg

Második lemezével tért vissza a teljesen megreformált milánói Drown In Sulphur , Domenico Tamilia dobos ugyanis szó szerint lekoptatta a zenekar teljes tagságát, így a Dark Secrets Of The Soul című lemez nyomán gyakorlatilag tisztalappal indultak. A zenekar első lemeze egyébként 2021-ben jelent meg Sulphur Cvlt elnevezésen, a zenekar pedig már akkor őrületes tervet hozott tető alá, amit most magasabb szintre emeltek.

...

Exit Eden – Femmes Fatales (2024)
Exit Eden – Femmes Fatales (2024)

2024-exit-eden-album-cover-web.jpg

2017-ben indult el az Exit Eden története, a csapat pedig akkoriban még négyesben indult hódító útjára. A zenekart Amanda Somerville , Clémentine Delauney , Marina La Toarraca és Anna Brunner hívta életre, és még az évben meg is jelent első nagylemezük, a Symphonies In Black . A korong ismert popelőadók népszerű slágereit vonultatta fel szimfonikus-metal-köntösbe bújtatva, ezzel szemben az új lemez már saját dalokat is tartalmaz.

...

Bye Bye Beautiful – új kislemezt publikált a Lipz
Bye Bye Beautiful – új kislemezt publikált a Lipz

380065055_864358612003393_8516431303681442561_n.jpg

Második lemezének kiadására készül a glam rockban utazó svéd Lipz . A zenekar története 2012-ben vette kezdetét, amikor is megjelenítették a Ghost Town címe viselő kislemezüket, majd ezt követően, mindösszesen három év leforgása után piacra dobták a Psycho című középlemezüket. A csapat további három évet szentelt debütáló lemezének elkésztésére, amely 2018-ban, Scaryman címmel debütál.

...

Wintersun: Több, mint tíz év után elkészült a Time II!
Wintersun: Több, mint tíz év után elkészült a Time II!

wintersun_2012b_png0.jpg

Jari Mäenpää kivételével gyakorlatilag mindenki elengedte már a gondolatát annak, hogy valaha is elkészül a Wintersun Time II című nagylemeze, amely a 2012-es Time I folytatása. A zenekarnak már a Time I felvételeivel is gondjai akadtak, az eredetileg 2006-ra tervezett lemez, ugyanis 2012-ben került megjelenésre, míg a folytatás 2014-ben érkezett volna. A csapat egy időre szögre is akasztotta a Time II munkálatait, helyette 2017-ben kiadták a The Forest Seasons ...

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása