Ahogyan arról már több ízben is beszámoltunk, vadonatúj válogatás-balladalemezzel készül a spanyol Mägo de Oz, ami a 2011-es megjelenésű Love And Oz című lemezük folytatása lesz. A Love And Oz II címre keresztelt kiadványt őszre tervezi a zenekar, most pedig azt is elárulták, hogy mikorra várható az…
Elképesztő sikereket arat világszerte a Mägo de Oz tavaly ősszel megjelent tizenötödik nagylemeze, ami a Bandera Negra címet viseli. A formáció még a pandémia kezdetekor fogott neki a munkának, ennek eredménye pedig egy igen derűs, bulizós nagylemez lett, ami amellett, hogy szívhez szóló dalokat is…
A Fiesta Pagana című dal a 2000-es megjelenésű Finisterra lemez tételeként vált népszerűvé, sikere pedig olyannyira megalapozott lett, hogy szinte azonnal egybeforrt a Mägo de Oz nevével. A koncerteken alaptételként szolgált, a formáció az egész világot bejárta már karrierje során, a rajongók pedig…
Hivatalosan is közkinccsé vált a spanyol Saurom válogatáslemeze, ami a formáció huszonötéves fennállása előtt tiszteleg. A masszív korongon több, mint ötven zenekar tette tiszteletét annak reményében, hogy méltó módon ünnepeljenek a Miguel Franco vezette együttessel. A mindösszesen négy hanghordozót…
Szeptember tizedikén került boltokba a Mägo de Oz többszöri halasztásra ítélt tizenötödik stúdióalbuma, a Bandera Negra. A korong már a megjelenés előtt is kiváló adatokat birtokolt, a debütálást követően azonban minden kétséget kizáróan az egyik legkelendőbb alkotás lett. Kritikát ITT olvashatsz a…