18 évet vártak a fanok arra, hogy ismét egy színpadon álljon a Nightwish ikonikus duettpárosa, Tarja és Marco Hietala. A két énekes ugyan fellépett már közösen 2017-ben a Raskasta Joulua keretében, most azonban a rég múlt korokat megidézve adták elő a The Phantom Of The Operát, jövő márciusban pedig…
Köztudott, miszerint új lemezén dolgozik a holland Epica, a zenekar legutóbbi lemeze, ugyanis 2021 februárjában jelent meg. A nagy sikerű Omega minden kétséget kizáróan a csapat legsikeresebb lemeze lett, amely a húszéves pályafutásuk munkásságának legkiemelkedőbb darabja lett, maga mögé utasítva az…
40 éves jubileumi turnéra indult a svéd veterán rockzenekar, a Europe, noha köztudott, hogy a zenekar új lemezén is lázasan dolgozik. A Joey Tempest vezette alakulat elmondása szerint, legkésőbb 2024 végén vagy 2025 elején kerülhet boltokba a várva várt kiadvány, amelyről a napokban megosztották az…