Javi Diez: „Sosem állt szándékomban ártani a Mägo de Oz-nak”

collage56865868.jpg

Nem várt lavinát indított el Javi Diez napokkal ezelőtt közzétett posztja, amelyben arra reflektál, hogy a Mägo de Oz háza táján valami nagyon nincs rendben, egyúttal tanúsítja, hogy a zenekar már cseppet sem hasonlít régi önmagára. A zenekart egyetlen hét leforgása alatt két ikonikus tag is elhagyta, nevezetesen Patricia Tapia énekesnő, valamint Javier Domínguez (Zeta) énekes.

Az énekesek nem várt távozása mély sebet hagyott mind a banda, mind a rajongók életében, noha úgy tűnik, hogy a Txus di Fellatio vezette brigád nem kíván belemenni a részletekbe, mindezt olyannyira, hogy a posztjaik alatt még a kommenteket is teljesen kizárták.

Javi Diez 2012 óta volt tagja a bandának, távozását 2022 elején jelentette be egészségügyi gondokra hivatkozva, helyére végül Manuel Ramil került, aki viszont csupán egyetlen évet töltött a bandában arra hivatkozva, hogy a saját csapata szétesése komoly lehatározásokra késztette.

A Mägo de Oz tavaly májusban kezdett óriásit zuhanni a lejtőn, miután mind két énekes egészsége nem várt fordulatot vett, s ezért kidőltek a sorból, a show-k azonban még az énekesek hiányában sem maradtak el, ugyanis mind kettejüket helyettesíteni tudták.

Patricia Tapiát fibromialgiával diagnosztizálták, ami az orvostudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlan, ennek ellenére vannak különböző gyakorlatok, melyek kordában tudják tartani a betegséget annak érdekében, hogy a fibromialgiás személy fájdalommentesen együtt tudjon élni a betegségével. Javier Domínguezt azonban meg kellett műteni, ugyanis két sérvet is felfedeztek a csigolyái között, melyek eltűntetése nem tűrt halasztást.

mago-de-oz-ira-de-2i0_1.jpg

A zenekar jelenleg is jubileumi turnéjára készül, ami most már sokkal inkább képezi vita tárgyát, mintsemhogy örömet szerezne az érdekelteknek. A lassacskán telenovellákba illő szituáció napról napra egyre jobban elmérgesedik, amire most rápakolt egy jóadag lapáttal Javi Diez igencsak balul elsült poénja, a „Mägo de Ozn-t”. Mondani sem kell, hogy a tréfa egyrészt katasztrófához vezetett, másrészt viszont akadt olyan aki értékelte a megjegyzést, mondván a zenekar már valóban csupán árnyéka önmagának.

Javi eközben továbbra is igyekszik helyrehozni az ártatlannak vélt tréfája következményeit, ugyanis számos, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben is érkeztek hozzá üzenetek.

„Ahhoz mérten, amiket mondanak nekem, nagyon úgy fest, hogy a viccem sértőnek és ártalmasnak minősül. Nagyon sajnálom, hiszen sosem állt szándékomban ártani a bandának, ez nem jellemző rám. Csakis a legjobbakat kívánom a Mägo de Oz-nak, most és mindörökké .” – mentegetőzött, miközben továbbra sem csitultak a kedélyek a zenész közösségi-oldalain.

„Tudjátok mit? Ha még mindig mérgesek vagytok, akkor egyértelmű, hogy ez nem a vicc miatt van, hanem azért, mert Zeta és Patri elhagyta a zenekart – aki ezt nem képes elfogadni, annak komolyan el kellene gondolkodnia. Nagyon fáj, hogy ez egy olyan zenekarral történik, amely 13 éven át része volt az életemnek.” – osztotta meg egy későbbi nyilatkozatban, többször is hangsúlyozva, hogy rövidesen közös videót posztol Zetával.

img_0044.jpeg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása