Manuel Ramil felett még novemberben terebélyesedtek el sötét felhők, ugyanis a zenész Adventus nevezetű csapata eddigi formályában megszűnt létezni. A zenekar tagjai egy velős közleményben tudatták döntésüket, Manuel azonban biztosította a fanokat arról, hogy a bandát folytatni fogja, ehhez pedig új…
Nagyon úgy fest, hogy a mai nap kifejezetten szomorú a metálrajongók számára, ugyanis alig néhány órája értesülhettünk arról, miszerint az olasz Temperance éléről távozik Alessia Scoletti énekesnő, most azonban már azzal is szembe kellett nézni, miszerint Diva Satanica elhagyta az új lemezén dolgozó…
Rövidesen bejelenti új lemeze érkezését a katalán zenekar, mely kiadvány a 2019-es megjelenésű White Dragon utódjaként szuperál. A formáció januárban tájékoztatta a fanokat arról, miszerint gőzerőkkel dolgoznak az újdonságon, a napokban pedig azt a hírt hintették el, miszerint már nem is kell olyan…
Rövid, viszonylag szűkszavú közleményben tudatta rajongóval a finn Wintersun, miszerint távozott a csapatból a másodgitáros Asim Searah. Asim 2017 óta erősítette a zenekart, miután a frontember, Jari Mäenpää bejelentette, hogy a koncerteken ezentúl az éneklésre kíván koncentrálni, s amiatt leteszi a…