A napokban sokkolta rajongótáborát a spanyol Mägo de Oz, amikor is bejelentették, hogy egészségügyi gondokra hivatkozva elhagyta a zenekart Javier Domínguez énekes, aki 2012-ben lett a csapat új frontembere. A zenész már jó ideje harcot vívott az egészségével, a nyáron még műteni is kellett, ugyanis…
Manuel Ramil felett még novemberben terebélyesedtek el sötét felhők, ugyanis a zenész Adventus nevezetű csapata eddigi formályában megszűnt létezni. A zenekar tagjai egy velős közleményben tudatták döntésüket, Manuel azonban biztosította a fanokat arról, hogy a bandát folytatni fogja, ehhez pedig új…
Óriási bulikkal ünnepli meg 35 éves fennállását a mágusok legnagyobbika; az Hasta Que El Cuerpo Aguante címen futó koncertsorozat a májusi hónap végével veszi majd kezdetét, melynek keretein belül ismét leforgatnak majd egy koncertanyagot, ami a Diabulus In Opera II elnevezést kapta, és csakúgy mint…