Május 10-re datálta új lemeze debütálását a Brittney Hayes (művésznevén Brittney Slayes ) vezette Unleash The Archers . A Phantoma című nagylemez sorban a hatodik alkotása lesz a formációnak, a korongról pedig szép számmal hullanak a jobbnál jobb felvezetők.
...
Vadonatúj dallal jelentkezett Anna Brunner csapata, a League Of Distortion . A formáció még 2022 nyarán mutatkozott be a közönségnek, debütáló lemezük, a saját magukról elnevezett League Of Distortion pedig még az évben boltokba került (kritika ITT ), igencsak szép sikerekkel gazdagítva az újdonsült zenekart.
...
Hivatalosan stúdióba vonult a holland Epica , a zenekar ugyanis 2025-re ígéri vadonatúj stúdiólemezének megjelenését. Mint az kiderült, a zenekar idén áprilisban kezdi meg a munkálatokat a stúdió falain belül, mindeközben szüntelenül várják a fanok javaslatait, hogy milyen elemeket helyezzenek leginkább előtérbe az újdonság révén.
...
A napokban jelent meg Anette Olzon vadonatúj dala, amely egyben a májusban érkező új lemezének címadója. A Rapture című kiadvány május 10-én fog debütálni, ez idáig pedig három, igencsak fülbemászó, ugyanakkor kellően súlyos tétel vált elérhetővé, mint felvezető.
...
Vadonatúj dallal lepte meg a fanokat az olasz Lacuna Coil , mely zenekar gyakorlatilag öt éve váratja újdonsággal a fanokat. A zenekar legutóbbi lemeze 2019-ben jelent meg, és a Black Anima címet kapta. A korong óriási sikereket ért el a világ minden pontján, aztán persze kirobbant a világjárvány, amely így azt eredményezte, hogy a zenekar kreativitása megrekedt.
...
The Artone Sessions (Acoustic) címmel jelenített meg egy akusztikus középlemezt a holland Within Temptation , amely mindösszesen négy dalt vonultat fel. A formáció a tavaly megjelent nagylemezének ( Bleed Out ) nótáit, illetve egy közönségkedvencet bújtatott akusztikus köntösbe, amelyekhez egy-egy videót is közzétettek hivatalos YouTube-csatornájukon.
...
Januárban jelent meg a Mägo de Oz vadonatúj nagylemeze, amely az Alicia En El MetalVerso címet kapta. A formáció egy teljesen új fejezetet nyitott a lemezzel, ugyanis a tavalyi tagváltásokat követően ez volt az első olyan lemez, amelyen az új énekes, Rafa Blas énekel. A zenekar persze rendesen megosztotta a nagyérdeműt a lemez koncepcióját illetően, amely bár az Alíz Csodaországban című regényből táplálkozik, a történet mégis merőben kortárs változatban ...
Tavaly márciusban jelentős változások álltak be a Mägo de Oz soraiban, a sok jövés-menés után ugyanis kiderült, hogy a zenekar mindkét énekese elhagyta a zenekart. Javier Domínguez (Zeta) tizenegy, míg Patricia Tapia közel húsz év után intett búcsút Txus di Fellatio éknak. Az énekesnő nemrégiben ki is tálalt arról, hogy mi volt a fő oka annak, hogy dobbantott a bandából, noha Zeta távozását illetően továbbra is homályosak a körülmények.
...
Ha valakinek a lemezére érdemes várni, kínkeserves hosszú éveket, az bizony Tarja . Az énekesnő első rocklemeze 2007-ben jelent meg, míg a másodikra egészen 2010-ig kellett várni. Azóta persze eltelt 14 év, és a világra szabadult még további négy lemez, amelyek folyamatosan, szüntelen fejlődésről adnak tanúbizonyságot, viszont mindegyik nyakában ott lóg az útkeresés is, amely jelét sem mutatja annak, hogy el szeretne tűnni.
...
Június 28-án jelenik meg a Crystal Viper vadonatúj nagylemeze, amely a The Silver Key elnevezést kapta. A Marta Gabriel vezette alakulat tíz dalt rögzített a kiadványra, amely a 2021-es The Cult folytatásaként szuperál majd.
...
2021-et írtak a naptárak, amikor utoljára Jinjer -album került az üzletek polcaira. A Wallflowers című lemez óriási sikereket zsebelt be mind a fanok, mind a kritikusok tollából egyaránt, a zenekar tervei közt azonban egyelőre nem szerepel az utánpótlás megalkotása.
...
Rapture címmel, május 10-én jelenik meg Anette Olzon harmadik stúdiólemeze, amely már most is óriási népszerűségnek örvend. A svéd tehetség ez idáig két dal útján vezette be hallgatóit az új korong világába, amely minden tekintetben eltér az előző korongok atmoszférájától.
...
Öt, síri csendben eltöltött év után, 2022 májusában szellőztette meg a visszatérését a német Xandria , ám már akkor kiderült, hogy a zenekar addig ismert arculata jelentősen megváltozott; az eredeti tagságából ugyanis egyedül Marco Heubaum maradt a formációban, aki egyébként a Xandria alapítója is egyben.
...
Május 17-én jelenik meg a spanyol/venezuelai Ancient Settlers második nagylemeze, az Oblivion's Legacy . A 10 dalos kiadványról nemrégiben jelent meg az első felvezető, klippel kísért Wounded Heart című dal képében, most pedig egy újabb alkotást hozott nyilvánosságra a zenekar, a Coven Garden keretén belül.
...
Tavaly ősszel jelent meg a Within Temptation legutóbbi lemeze, amely a Bleed Out elnevezést kapta (kritika ITT ). A zenekar már jó ideje kap hideget-meleget a rajongóktól, melyek közül többen elpártoltak a csapattól, mondván nagyon nem jön be nekik a zenekar mostani álláspontja.
...